Soron kívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a Ryanairrel szemben Varga Judit tárcája
Az Igazságügyi Minisztérium szerint számos fogyasztói panasz érkezik a Ryanairrel szemben.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint számos fogyasztói panasz érkezik a Ryanairrel szemben.
Nem világos, hogy a volt elnök születésnapja volt fontosabb az igazságügy-miniszternek, vagy a Twitter és a cancel culture ekézése.
Gyakorlati haszna ugyan nincs, az Igazságügyi Minisztérium mégis felvállalja annak kockázatát, hogy bolondot csinál magából. A nemzetbiztonsági célú titkos megfigyelések ügyében ugyanis legújabban azt állítják, hogy az adatok, amelyeket éveken át közöltek, tulajdonképpen nem is azt takarják, amit állítottak róluk.
A gödöllői iroda annak ellenére is szépen termelt, hogy Schadl György november óta letartóztatásban van.
Fiatal demokratáknak játszott Varga Judit a kampány utáni országjáráson.
Kedden letették az esküt a Parlamentben Orbán Viktor ötödik kormányának miniszterei. Előtte a miniszterelnök mutatta be a 14 tárcavezetőt.
Teljes a káosz és a ködösítés a nemzetbiztonsági célú titkos megfigyelések körül: tavaly nyáron még tudta az Igazságügyi Minisztérium, hogy addig hány ilyen adatgyűjtést engedélyeztek a tárcánál, most az egész éves adatot már nem árulják el, mondván: nem tartják nyilván, csak a kérelmek számát. Kiderült az is: azt az információt titkosították, hogy ki írta alá az engedélyeket.
Se a Pegasus-botrány, se a Völner-Schadl-ügy miatt nem aggódott láthatóan az újabb igazságügyi miniszeri ciklusra felkért Varga Judit, aki a hvg.hu-nak azt mondta, a Völner-ügyről is véleményt mondtak április 3-án a választók, és ez a kormány kapott felhatalmazást. Arról is beszélt, hogy majd Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető fogja kitalálni alapvetően, milyen újabb jogszabályok következnek az amúgy érvénytelen „gyermekvédelmi” népszavazásból, ő a politikai döntést ülteti csak át a jogba.
Az igazságügyi miniszterjelölt parlamenti meghallgatásán kiderült: semmi jele annak, hogy változtatna a kormány eddigi konfrontatív, EU-ellenes álláspontján. Meg az is, miért jó, ha van kéznél egy kis barackpálinka.
A miniszter szerint azért van ilyen ködmönünk, hogy jelezzünk Európának, ha az letérne az útról.
Szerinte nem megengedhető, hogy a lakosság 50 százaléka ne legyen látható. A magyar kormánynak ez nem különösebben jelent problémát.
Az erős választási felhatalmazástól a rezsicsökkentés és a családok védelmén át a humanitárius célokig sok mindenre hivatkozott Varga Judit igazságügyi miniszter a Parlamentben, amikor a tizedik Alaptörvény-módosítás szükségessége mellett érvelt. A lépés azonban inkább a május végén megszűnő járvány-veszélyhelyzet utáni rendeleti kormányzás fenntartását szolgálhatja. A vitában a DK túlhatalmat emlegetett, a KDNP brüsszelezett, a Jobbik bírált, a Momentum mást ajánlott, az MSZP visszaélést sejt.
A kormány az orosz–ukrán háború miatt módosíthatja ismét az egykor gránitszilárdságúnak nevezett Alaptörvényt.
Rónai Sándor szerint az összes visszaélést ki akarják vizsgálni, ami a kémszoftverhez kötődik.
Az Ab teljes ülése kedden tárgyal az álláskeresési járadékról, de nem biztos, hogy rögtön dönt. Már úgy látszott, hogy nincs akadálya a Karácsony Gergely által kezdeményezett népszavazás kiírásának, majd két magánszemély az Alkotmánybírósághoz fordult.
A Twitter friss tulajdonosának máris felhívta figyelmét egy fontos dologra a magyar igazságügyi miniszter.
Akárhány kötezettségszegési eljárást is helyez kilátásba a Bizottság, a kormánynak a magyar emberek érdeke az első - jelentette ki az igazságügyi miniszter.
Varga Judit igazságügyi miniszter friss vagyonnyilatkozata szerint semmilyen változás nem történt az elmúlt fél évben: továbbra is jelentős, 100 millió forintot meghaladó összegű bankhitelt törlesztenek a férjével, de nem tudni, mennyi van még belőle hátra.
Négy másik ország mellett a magyarországi jogállamiság a téma az Általános Ügyek Tanácsán Luxembourgban. Az Európai Bizottság éppen egy hete jelentette be, hogy hivatalosan is megindítja a jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Varga szerint nem vehetnek el tőlünk olyan pénzeket, amelyeket még meg sem kaptunk, de ez az érvelés nem stimmel.